Boldog volt. Felhőtlenül boldog. A takarítói állását ott hagyta. Az első együtt-lét után 3 hónappal, Lilla felajánlotta neki, hogy költözzön hozzá. Így lett. A kis öreghez minden nap vitte az ebédet. Sajnálta volna magára hagyni. Napi 2-3 vendéget fogadott. A többi időt Lillával töltötte. Imádta. Azt megbeszélték, hogy együtt nem fogadnak senkit. Úgy csináltak, mintha mindkettőjüknek normális munkája lenne. Terveik voltak. Elhatározták, hogy gyűjtenek, és elmennek innen. Amikor együtt voltak, álmodoztak, és terveket szövögettek. Minden rendben volt az életében.
Egyik nap Lilla mesélt egy férfiról, aki iszonyat befolyásos, meg kő gazdag, de a többi lánytól azt hallotta, hogy nagyon durva. Arra gondolt, hogy egyszer kibírná, de fel kéne venni kamerára, aztán megzsarolni az ürgét. Sysynek nem tetszett a dolog. Lilla nem hagyta magát meggyőzni. Annyit akart csak Sysy-től, hogy legyen a lakáson elbújva, és vigyázzon rá. Sysy ebbe belement.
Este 11re volt megbeszélve a hapsival. Ők már fél 10kor ott voltak. Lilla a kamerát próbálta úgy eldugni, hogy jó legyen azért a kép, de biztos ne szúrja ki az ürge. Sysy folyamatosan próbálta abbahagyatni vele, de hiába. Kopogtak. Sysy futva ugrott be a szekrénybe. Lilla ajtót nyitott.
-Szia. Lilla ugye?-kérdezte nagyon kedvesen a férfi.
-Igen. Gyere be!
A férfi különösebb invitálás nélkül, lefeküdt az ágyra, és lehúzta a sliccét.
-Vetkőzz!
Lilla meztelenre vetkőzött, és mellé feküdt. A férfi lelökte.
-Ki engedte meg, hogy ide feküdj, te kurva?
Felállt, és elkapta Lilla haját.
-Térdre! Egy utolsó kis kurva vagy! Egy senki! És én azt csinálhatok veled, amit akarok!
Sysy nagyon nehezen állta meg, hogy ne rontson ki a szekrényből, de Lilla megeskette.
A férfi tovább folytatta Lilla alázását. A talpát nyalatta, pofozta, a hajánál fogva rángatta. Amikor el kezdte hátulról kefélni, Lilla önkéntelenül a kamerába nézett, és mosolygott.
A férfi kiszúrta. Felpattant, és lesöpörte a virágot a szemközti komódról. Ott volt a kamera. Lilla felugrott, és elkezdett magyarázkodni.
-Nincs bekapcsolva.
-Kit nézel hülyének, te kurva?
Pofon vágta. Lilla elesett. Sysy kiugrott a szekrényből. A férfi hátára kapaszkodott.
-Hagyd békén őt!
A férfi olyan könnyen kapta le magáról, mint egy darab rongyot. Odébb dobta, és neki esett Lillának. rugdosta. Üvöltött.
-Te ócska kurva! Kit akarsz átbaszni?
Sysy felkapta a kést, és gondolkodás nélkül szúrt. Nem is nézett oda. Csak szúrt. Újra, meg újra. Lillát nézte. Amikor a férfi összeesett, ott hagyta. Rá sem nézett. Csak Lilla érdekelte. Oda térdelt. Lilla fejét az ölébe vette. Nagyon nehezen vette a levegőt.
-Kicsi, hívom a mentőt.-Sysy a könnyeit nyelve hívta fel a mentőket.
Amikor kiért a mentő, őt kiküldték. Kinn várt, amikor rendőrök jöttek. Az egyik kedves rendőrlány megkérte, hogy menjen vele. Nem akart. Ekkor hozták ki Lillát. Már nem volt magánál. Sysy zokogni kezdett. Nem is fogta fel, hogy mi történik vele. Beültették a kocsiba, és bevitték az őrsre. Faggaták, hogy mi történt. Őszinte volt. elmondott mindent. Bekísérték egy zárkába. Két lány volt még ott. Nem foglalkozott velük sem. Csak Lilla járt az eszében. Egy óra múlva jött az a kedves rendőrlány. Ismét a kihallgatóba kísérték. Ott közölték vele a rossz hírt. Lilla sorozatos bordatörést szenvedett. Az egyik bordája átszúrta a tüdejét, leszakadt a lépe, és sérült a mája is. Több órán keresztül műtötték, de nem tudták megmenteni az életét. Sysy felsikoltott. Szédült. Nem kapott levegőt. Lilla volt az egyetlen jó dolog az életében. Nincs többé. Nem tudta felfogni.
-Az nem lehet....az nem lehet...-ezt ismételgette, mint valami imát. Összecsuklott. Olyan szívszaggatóan zokogott, hogy a rendőrnő mellé guggolt, és bár tiltja a szabályzat átölelte. Könnyek szöktek az ő szemébe is. Amikor Sysy kicsit megnyugodott, elmondta neki, hogy a férfi is belehalt a sérüléseibe, így őt vád alá fogják vonni. Valószínűleg önvédelemből elkövetett emberölés lesz a vád. Szerezzen ügyvédet.
Sysyt nem érdekelte semmi. Örült, hogy meghalt az a féreg. A mindenét átjáró szomorúságot felváltotta az elsöprő harag. Átmenetileg...
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.